A 2006-ban elhunyt Faludy György író, költő, műfordító és humanista emlékére avatott táblát egykori szülőházánál a VII. kerületi önkormányzat pénteken a Damjanich utcában Budapesten. A költő Magyarországra visszatérése előtt tisztelgő első köztéri emléktáblát Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere és Faludy Fanni, a költő özvegye leplezte le.
Faludy György Budapesten született zsidó polgári családban 1910-ben. Édesapja Faludy Jenő vegyész, édesanyja Bieringer Erzsébet Katalin volt. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban. Ezután a bécsi (1928–30), a berlini (1930–31), a párizsi (1932), és a grazi (1932–33) egyetemen tanult.
1938-ban elhagyta Magyarországot. Erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, így a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott többek között Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült. Marokkón keresztül az Amerikai Egyesült Államokba jutott, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett, majd három évig az amerikai hadseregben szolgált tisztként. Eközben húgát, aki az országban maradt, a nácik meggyilkolták.
1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A rasszizmust megvetette, vezetésével döntötték le 1947. április 26-áról 27-re virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát. A kommunista hatalom kezdettől fogva ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben hamis vádak alapján 3 évre a recski kényszermunkatáborba zárták. Itt írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg Börtönversek 1949–1953címmel. Szabadulása után fordításokkal kereste meg a kenyérre valót, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból.
Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője. 1961–62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A könyv 1987-ben jelent meg először Magyarországon az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúra által betiltott szamizdat kötetként. 1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon tiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, melyen a neve szerepelt. Megjegyzendő azonban, hogy a pártállam idején kiadott A magyar irodalom története több helyen említi, sőt bővebben is tárgyalja és idéz tőle. 1988-ban hazalátogatott, majd 1989 márciusában hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén, otthonában érte a halál.
kép forrás: MTI