Az elmúlt héten kihirdetésre került a Madách tér átalakításával-rendezésével kapcsolatos pályázat eredménye, amelyben a 36 beérkezett pályamű közül 6 kapott kiemelt szerepet. A kerület vezetése a www.madachter.hu oldalon azt az adatot tette közzé (itt természetesen megtekinthető mind a 6 kiemelt pályamunka), miszerint több tízezres látogatottsága volt az oldalnak szeptember 24-ét követően, amikortól is szavazni lehetett a fiatal tervezők munkáira. Azonban az azért mégiscsak szemet szúr, hogy valamivel több, mint 1300 szavazat érkezett a kerület lakosaitól (feltételezve, hogy ők voltak a legaktívabbak a tér ügyével kapcsolatosan).
„A Madách Imre tér és a Madách Imre út rendezésének terv- és ötletpályázatát a Városépítészetért Alapítvány és Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata hirdette meg, 2012. március 31-én. A kiírás leszögezte: Erzsébetváros a főváros legkisebb, legsűrűbben lakott és legkevesebb zöldterülettel rendelkező kerülete; ezzel együtt elsősorban közösségi térként, rendezvényhelyszínként és pihenőhelyként képzelik el a terület jövőjét.” - olvashatjuk a pályázat kiírásával kapcsolatosan. A győztes 6 pályamunkákra tekintve azonban hamar egyértelművé válik, hogy ezek a meghirdetett szempontok semmilyen valódi támpontot nem adtak a tervezők számára, és érzésünk szerint nem igazán ötletes, és a csekély feltételnek csak részben megfelelő tervek kerültek elkészítésre. A „D” jelű munka, amely a közönségszavazás nyertese lett, például egyáltalán nem úgy mutatja be a tér lehetséges jövőbeli arculatát, mint amely változtatna azon a szomorú tényen, hogy a 7. kerület rendelkezik a legkevesebb zöldterülettel a városban. A terv talán kissé szegényes, már ami a kihasználást illeti, és semmi igazán értelmes funkciót nem ad a hatalmas térnek, azon kívül, hogy eltűnnek az autók, és – amint az a képen látható – az emberek szabadon sétálhatnak egy hatalmas szökőkút körül. Az „A” és „B” jelű pályázati anyagokon legalább látunk olyan felületeket, ahol elképzelhető a megvalósítás után a növényzet jelenléte - utóbbival kapcsolatosan azonban nem volna elképzelhető rendezvények hatékony megszervezése. A legtöbb pályamunka kissé egysíkú, talán az „F” jelű pályázat az, amely valódi újítást hozhatna a tér felhasználásával kapcsolatosan: itt a tervező/tervezők két külön részre tagolták a Madách teret, az egyik részen megvalósíthatóak volnának a rendezvények, a másik oldalon pedig a közösségi tér funkció juthatna szerephez. Az azonban például felettébb szembeötlő, hogy nagyon kevés pályázó gondolt arra, hogy a kávézók teraszaitól függetlenül is le lehessen ülni majd a leendő Madách téren, illetve – hogy ha már a „pihenőhely” és a „közösségi tér” kifejezésekkel találkoztunk – a kényelmi szempontok, illetve a jelenlévő vendéglátóhelyek és mondjuk az Örkény Színház, tehát az árkádok alatt működő helyek is bele legyenek gondolva a tervekbe, hiszen ezek is szerves részei a Madách térnek, sőt. Az itt szereplő munkák persze csak lehetőségek, hisz a közbeszerzési eljárás csak ezt követően kerül kiírásra, és az, hogy a tér arculata milyen lesz a jövőben, kérdéses. Vajon tényleg ezen tervek alapján kerül átalakításra a terület? És ha igen, nem volna-e szerencsésebb, ha a különböző pályamunkákat összegezve, azoknak előnyeit kiemelve kerülne átalakításra a Madách tér?
Állítólag már 2013-ban megtudjuk.