Egyre gyakrabban érzem azt, ha vásárolni megyek, vagy valamilyen szolgáltatást nyújtó céghez, vállalathoz, bolthoz, netán személyhez stb. fordulok, hogy visszaélnek a bizalmammal, és persze az adott dologba belefektetett időmmel, pénzemmel, és még sorolhatnám. Az efféle alapdolgok nálunk meglehetősen problematikusak, és sokat gondolkodom azon, hogy hogyan is lehetne elérni, hogy rögzüljön a fejekben, hogy ne a vásárlónak legyen teher, ha valaki rosszul végzi, amit vállalt, és még pénzt is keres vele. Aki szolgáltatást nyújt, annak kötelezettségei (is) vannak, és ha például rendelek egy taxit, és abba sikerül beülnöm, majd közlöm, hová is szeretnék menni, ne kelljen magam kellemetlenül érezi amiatt, hogy elvisz a megadott címre.
Múlt hét csütörtökön, azaz december 19-én két barátommal a hetedik kerületből sétáltunk kifelé, majd kiértünk egészen az Andrássy útig, és úgy gondoltuk éjfél körül, hogy inkább hívunk egy taxit az Opera elé, mivel az egyébként igen jó éjszakai közlekedés a 105-ös busz vonalán hiányos. Éjfél előtt néhány perccel megrendeltük az autót a Budapest Taxi vállalat diszpécserétől, aki 5-10 perces várakozási időt jósolt. 15 perc elteltével, s mivel igancsak hideg volt, újra tárcsázta az egyikünk a számot, amikor is azt állították – kérdésünkre, hogy hol a fenében is van az autó –, hogy már a Teréz körúton jár, ami tudvalevőleg pár percet jelent az Operától. Újabb 15 perc elteltével, amikor már arról beszélgettünk, hogy egy másik útvonalon már körbértünk volna a Moszkváig (értsd: Széll Kálmán tér), újra tárcsáztuk az ismert számot: a diszpécser azt a valótlanságot álltotta – az ő hibájából-e vagy a soföréből, nem lehet tudni –, hogy az autó megérkezett, de nem találta meg a rendelő félt. Hozzáteszem, hogy egyetelenegy gépjármű sem járt arra a Budapest Taxitól, pedig erősen figyeltünk ott a hűvősben, s talán nem kell részletezni, hogy amennyiben az említett intézmény elé rendelünk egy kocsit, és Budára mennénk, akkor nem olyan nagy a terület, ahol várhatjuk, és így múlt hét csütörtökön vártuk a gépjárművet. „Engesztelésül” küldtek számunkra egy másik autót, ami éjfél után 35 perccel meg is érkezett. Ez a kis várakozás, illetve az értelmetlen telefonok sorozata még le se fárasztott minket igazán, hiszen az est korábbi szakasza jól telt, még át is lendültünk volna ezen a „kis apróságon”. De a java, a véleményem szerint csak itt jön: beültünk az autóba, közültük, hogy először a Moszkva térre mennénk, onnan vissza fel a Királyhágó tér felé, majd fel a Svábhegyre. Rendben. Végig a Deák felé, majd Lánchíd, át az Alagúton, kiérve az Attila út sarkára megérkezett az első kérdés a sofőrtől: „Itt most akkor forduljak jobbra?” Gondoltam, lehet a Krisztina tér felé is, és ott jobbra, de azért mégis menjünk az Attila úton, számítanak a kilométerek. Közöltük, hogy a Moszkvánál majd vissza kell fordulnia, el is értünk a Vérmező útig, ott kiszállt az egyik barátom, majd amikor visszaértünk a Déli közelébe, megérkezett a második kérdés is: „Menjek fel itt a Kék Golyó utcán?” - Mivel a Királyhágó tér volt a második célpont, azt javasoltam, hogy ne, merthogy szerintem az Istenhegyin, ha felmegyünk a KéK Golyón, nem lehet visszafordulni. Elértünk tehát a Nagyenyed utcáig, ott már én javasoltam, hogy menjünk föl jobbra, de akkor a sofőr rám förmedt, hogy ott szintén nem tud elmenni a Királyhágó tér felé. El tud. Ez ki is derült és szerencsére én voltam az, aki kiszállhatott másodikként.
A csalinkázásnak nem tudom azóta, hogy milyen következményei lettek, de azt hiszem, nem is volnék rá kíváncsi. Ennyi bőven elég volt a a taxizásból a 2013-as évben.
